Április 25-én Csíkszeredán, a Csíki Székely Múzeumban megnyílt Gy. Szabó Béla, a jeles erdélyi képzőművész centenáriumi gyűjteményes kiállítása. A művész nevelt fia, Ferenczy Miklós tiszteletes, az örökség kezelője elmondta: csepp ez a tengerből, hiszen az életmű maga mintegy 15 ezer szén- és tusrajzból, 1500 fametszetből, 200 olajképből és csaknem 2000 pasztellből tevődik össze. Erre a vándorkiállításra, amely az előző hónapokban megjárta már Szászrégent, Nagyváradot és Székelyudvarhelyt is, úgy válogatták össze az anyagot, hogy minden korszakából, általa kedvelt műfajból ízelítőt nyújtson. A megnyitón megjelent dr. Kuna Tibor, akit több évtizedes barátság fűzött a száz éve született, s húsz éve elhunyt művészhez. Kuna rendszeresen vásárolt a művész eladásra szánt képeiből, így aztán ma irigylésre méltóan gazdag Gy. Szabó Béla-gyűjtemény birtokosa. Elmondta, hogy ő javasolta a csíki múzeum igazgatójának egy Gy. Szabó-tárlatot a birtokban levő képek segítségével. Az elképzelés azonban terv maradt, és most dr. Kuna az újságból értesült a vándortárlatról. /Cseke Gábor: Ha volna egy pisztolyom. Az elmaradt tárlat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 29./
2008. július 15.
Miért voltam hibás? Mert fiatal szívvel, 23 évesen, szimpatizálni mertem az anyaországi magyarok forradalmával? Mert szóvá mertem tenni azokat a torzulásokat, amelyek "a szép eszmék" testén jelentkeztek? Miért voltak hibásak azok a marosvásárhelyi egyetemisták, akiknek diákéletét tönkretették a megfélemlítéssel, a beszervezéssel, vagy azok, akiket több évre kizártak az ország összes egyeteméről? A még élők tartoznak emberi méltóságuknak és halott sorstársaiknak annyival, hogy számba vegyék, mi is történt a tiszavirág-életű magyar marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, annak legválságosabb korában, 1953 és 1959 között. Egy magyarországi balliberális, amikor meglátta az 1956–1965 között közel 1500 politikai elítélt adattárát, bele se lapozva unottan tette le, azzal a megjegyzéssel, hogy el kellene már felejteni ezeket! De hiszen egész életünkben egyebet sem tettünk, csak felejtettük! Több mint harminc évig említeni sem volt szabad, de a "változás" után sem próbálta senki részletesen elemezni, hogy mi is történt! Ezért jelentős Nagy Lajos könyve. /Dr. Nagy Lajos: Életünk kórtörténete. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959. Sorstársak visszaemlékezése. Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2008/ Az emlékezők: Bárányi Ferenc, Bárányi-László Ildikó, Becsky Miklós, Kiss András, Kuna Tibor, Nagy Katalin, Piros Ferenc, Szász István-Tas, Szentkirályi Csaba, Szűcs György, Toró Árpád és maga a szerző. /(bölöni): A korszak kórtörténetéről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./
2008. október 21.
Wiener Ferenc, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet biológus oktatója 1956-ban diákjai számára elrettentő példaként állította pellengérre a genetikát, mint az angol–amerikai imperializmus szélhámosságba hajló áltudományát, és jelölte ki követendő útnak Micsurin, Tyimirjazev, Liszenko tanait. Egyúttal, Andrásofszky Tibor rektor mellett főszerepet játszott a magyarországi forradalom hatásának elhárításában, ami egyet jelentett az „ellenséges elemek” kizárásával, illetve termelésbe küldésével. Wiener elvtárs azután kint maradt Svédországban, ahol a genetika lelkes kutatója lett. Ugyanígy harcostársa, Méra Endre elvtárs, de ő Olaszországban kötött ki. Nem csak egyes tanárok és besúgó diáktársak segítettek a „tisztogatásban”, hanem megbízható, kegyelt bukaresti káderek is: Szekeres Sándor, Gere Mihály, Kopándi Sándor, Domokos Géza stb. Jellemző, hogy a nagyváradi származású Mogyorós Sándor (Alexandru Moghiorosként a központi bizottság titkára) üzent hadat a magyar nacionalizmusnak, elvtársa, Leonte Rautu (Leon Leibovici) pedig Nuszbaum Oszkár tanársegéddel és Moszkovics Károly diákkal együtt az izraelita osztályidegen egyetemi hallgatókat, köztük Lobsein Verát vette célba. Az 1956 utáni megtorlást kutatók számításai szerint Romániában mintegy 1500 magyar értelmiségi szenvedte meg, többen az életükkel fizettek. Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről képet ad Dr. Nagy Lajos rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas–Akadémia, Csíkszereda) című, könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett „ellenséges elemek” további sorsa. Kuna Tibor, gyergyócsomafalvi „kulákivadék” Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. /Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./
